ISMERD MEG A MINIGURU CSAPATÁT

Gajdán Éva Cintia vagyok, gyermekanimátor, csecsemő és gyermek gondozó, mesteranimátor és coach, a MiniGuru alapítója.

2007-ben kezdtem el gyerekekkel foglalkozni, még egészen tiniként, hiszen akkor még csak 13 éves voltam. Egészen 2011-ig önkénteskedtem egy olyan önkéntes szolgálatnál, ami fogyatékkal élő és utolsó stádiumukban lévő, nehézsorsú gyerekekkel foglalkozott.

Ez időszak alatt én Magasépítési technikusnak tanultam, és hamar eldőlt, hogy szakmát tévesztettem. 2012-ben kiköltöztem Ausztriába egyedül, azzal a céllal, hogy úgy jövök haza, hogy én vagyok a legeslegjobb gyerekekkel kompatibilis személy a világon. Eltelt pár év, dolgoztam szobalányként, voltam pincérsegéd, majd pincérnő, dolgoztam Wattens-ban a Swarovski gyárban, majd miután megtanultam folyékonyan angolul és németül, kiküldtem vagy 600 e-mailt különböző hoteleknek, hogy én gyermekanimátor akarok lenni.

Egy 5 csillagos szálloda felvett gyermekanimátor (Animátor – animáció, latin eredetű szóból származik ’animo’ aminek a jelentése megelevenít, így lényegében egy animátor, egy csoportot vagy közösséget aktivizál, vagy lelkesít valamire) gyakornoknak, és itt mégjobban beleszerettem a rendezvényszervezésbe, és mindenbe, ami gyerekekkel, kisbabákkal vagy tinikkel kapcsolatos. Elvégeztem a gyakornokságot, majd áthelyeztek egy másik szállodába, ahol már egyedül vezettem egy gyerek klubbot. Ezt követően elmentem egy olyan szállodába, ami kifejezetten gyerekhotel volt, és egy egész csapat gyermekanimátor volt a gyerekek számára, minden féle programokkal, 7 hetes kortól, egészen 14 éves korig.

Ezen a helyen tanultam talán a legtöbb dolgot. Résen kellett lenni, szinte már 0-24 órában voltunk a gyerekekkel, és nem volt megállás. IMÁDTAM. 2018-ban mégis otthagytam a munkahelyem és hazaköltöztem Magyarországra, dolgoztam pár hónapot színpadépítőként, ahol megtanultam pár technikai dolgot, mert fontossá vált számomra az is, hogy bele lássak a háttérfolyamatokba, ha egy rendezvényen valami elromlik, képes legyek megoldani azt. Ezt követően visszamentem Ausztriába, ahol már vezetője voltam a gyerek klubnak, ahol szintén 5-hetes kortól 15 éves korig foglalkoztattunk, illetve felügyeltünk gyerekeket. 2019 májusában hazaköltöztem Budapestre, és megalapítottam a MiniGuru-t, ami gyermekfelügyeletet, animációt, és tanácsadást, foglal magába.

Remélem hogy itt megoldást találsz arra amit keresel.

 

Pálfy Emese vagyok, és az én történetem  a gyerekekkel való szoros kapcsolatomban 6 évesen kezdődött, mikor még jómagam is gyerkőc voltam. Egy nap az iskola után magabiztosan és határozottan kijelentettem, hogy márpedig én tanító néni leszek, mint az elsős osztályfőnököm Ildikó néni. Kitartottam az álmom mellett, így nem volt kérdés az egyetem megválasztásánál, hogy hol szeretnék továbbtanulni. AZ ELTE tanító- és óvóképző karának ének szakos hallgatójaként(végig ösztöndíjas tanulóként)sikeres államvizsgát tettem. Mindvégig fontos szerepet játszott a zene az életemben, hiszen a Magyar Rádió Gyermekkórusában nőttem fel, zongorát tanulva. Nagy álmom, hogy gyerekeket tanítsak zongorázni😊 Már az egyetem alatt is aktívan babysitterkedtem, utána pedig főállásban egy magáncsaládban havi 160 órában. Azért esett erre a választásom, mert útközben picit elbizonytalanodtam a korosztályt illetően, és rá kellett jönnöm, hogy nekem a még kisebb korosztály az igazi szerelem, így vártam az elhelyezkedéssel 2 évet, eddig voltam a családnál főállásban. Ezután bölcsődei csoportvezetőként kaptam állást egy  kéttannyelvű magánintézményben, majd miután sajnos bezárt ez a bölcsőde-óvoda, egy másik intézményben folytattam karrierem ugyanebben a munkakörben. Innen vezetett az utam külföldre, ahol aupairként dolgoztam másfél évet Hollandiában majd Spanyolországban. Hazatérve Mo.ra a referenciáim alapján egy magáncsaládnál helyezkedtem el havi 160-300 óra között. Gyakorlatilag a gyerekek pótanyukája voltam, volt hogy kb. velük éltem és jártam be a fél világot. Közben megismertem Évit, és az a megtiszteltetés ért, hogy bekerültem a MINIGURU csapatába. Itt most egy határozott nagy levegő következik…..:D Mert ekkor éreztem azt, hogy úristen, igazán hazaérkeztem , én innentől nem akarok e nélkül az érzés nélkül létezni amit a közös „munka” során érzek. Ez számomra nem is munka, egy életérzés, egy hivatás. Remélem te is aki ezt olvasod, átéled velünk közösen amit mi érzünk, ha bármelyik szolgáltatásunk kapcsán megkeresel minket😊

A MiniGuru Célja:

Az embereknek olyan tudással és élményekkel szolgálni, amit vagy megtanítunk vagy leszolgáltatunk.

 

Célok

1:A MiniGuru célja olyan családi vagy céges rendezvények megszervezése és levezénylése, ami garantáltan pozitív és felejthetetlen élményeket, kellemes időtöltést ad.

2:Képzéseken keresztül olyan jól hasznosítható tudást adni, ami könnyen áthelyezhető a gyakorlatba, ezzel megkönnyítve és harmonikusabbá téve a magánszemélyek  illetve kis-és középvállalatok/ cégek mindennapjait és működését.